SNI…
Egyre gyakrabban hallani szülők szájából ezt a kifejezést. Annak, aki még nem hallott róla, nem sokat mondhat egy ilyen rövidítés. Sokan a híradóban, újságban, esetleg beszélgetésekben találkozhattak már vele és legtöbbször negatív, pejoratív értelemben. Pedig ennek egyáltalán nem kéne így lennie.
De mit is jelent pontosan?
SNI, vagyis sajátos nevelési igény. Érintett szülőként jópárszor tapasztaltam döbbenetet, együttérzést, félelmet mikor kimondtam, hogy a fiam sni-s. Szakemberként persze tudom, hogy az SNI nagyon sok féle lehet.
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről így fogalmazza meg az SNI fogalmát:
„Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.”
Ezek alapján elmondható, hogy igen széles kört ölel fel az egészen súlyos sérüléssel élő gyerekektől az enyhébbekig. Viszont nem keverendő össze a BTMN-el, ami pedig beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséget jelenti.
Mi a különbség a BTMN és az SNI között?
A BTMN, mint ahogy nevében is benne van, valamiféle nehézség, vagyis súlyossági szempontból az enyhébb kategóriába tartozik, őket fejlesztőpedagógus láthatja el és többségi intézményekbe járnak, integráltan. Az SNI kategória egy súlyosabb forma, valamilyen részképességzavart vagy fogyatékosságot jelez. Ezeket a gyerekeket gyógypedagógus fejlesztheti és egy részük szegregáltan, egy részük pedig integráltan tanul.
Az SNI megállapítása nem hasra ütés szerűen történik. Minden esetben a megyei szakértői bizottság állapíthatja meg és adhat róla szakvélemény. A szakértői bizottságot egy orvosból, pszichológusból és gyógypedagógusból álló team alkotja. A diagnosztikai vizsgálat eredményeit a szakértői vélemény tartalmazza, melyben megfogalmazzák a fejlesztés területeit, az ellátás módját és helyét.
Milyen jelei lehetnek korai életkorokban?
Ez persze függ a sérülés fajtájától. Nyilvánvalóan a súlyosabb eseteket már akár a születés előtt, illetve közvetlenül utána kiszűrik. Hiszen például a mindenki által jól ismert Down kórt már magzati korban különböző ultrahangos, illetve genetikai vizsgálatokkal ki tudják szűrni. Nagyon sok veleszületett rendellenességnek vannak látható tünetei, sajátosságai. Az érzékszervi rendellenességek is viszonylag korán kiderülnek hála a mai modern orvostudománynak.
Vannak azonban olyan rendellenességek, amelyek csecsemőkorban nem kimutathatóak, illetve csak a későbbiekben derül fény ezekre. Ilyen többek között az enyhe fokú értelmi fogyatékosság, az autizmus, a hiperaktivitás, vagy a különböző tanulási zavarok (ide tartoznak például a „diszesek”).
Ezeket a korai életszakaszokban nehéz felismerni. Lehetnek árulkodó jelek, mint például ha lemarad a mozgásfejlődésben, nem kommunikál, nem érdeklődik a körülötte lévő tárgyak, személyeik iránt. Persze a lassabb mozgás vagy beszédfejlődés nem jelenti önmagában, hogy valami nagy baj lenne. A gyerekek fejlődése nem egyenletes, nem lehet őket egy kaptafára venni. Viszont, ha valamilyen eltérést tapasztalunk, érdemes szakemberhez elmenni. A korai fejlesztés, vagy torna nagyon hatékony, a későbbiekben sokat jelenthet.
Azt azért tudni kell, hogy ebben az életkorban még nagyon rugalmas az agy, az érési folyamatok nagyban zajlanak, az idegpályák kialakulása folyamatos. Amennyiben valamelyik terület sérült, mozgásfejlesztéssel, korai fejlesztéssel még kialakíthatók új idegpályák, amik akár átvehetik a sérült terület feladatait, vagy megtanulják kompenzálni azt.